A német megszállás emlékműve - Rogán: az alkotás minden áldozatnak emléket állít


MTI 2014. január 9., csütörtök 15:39

A náci megszállás minden áldozatának emléket állít az az emlékmű, amelyet Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára tervez felállítani a kormány Budapesten, az V. kerületi Szabadság téren - közölte Rogán Antal csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a Belváros polgármestere kérdésre emlékeztetett, hogy az V. kerületi önkormányzatnak egyelőre egy előzetes tulajdonosi hozzájárulást kell adnia az alkotás felállításához.

Rogán Antal kifejtette: 1944. március 19. fordulópont volt, Magyarország és a magyar államhatalmi szervek náci megszállás alá kerültek, több százezer zsidó honfitársunkat elhurcolták, brutális módon meggyilkolták, és az államhatalmi szervek képviselői közül is nagyon sokakat eltávolítottak, letartóztattak.

Az emlékműnek minden áldozat számára emléket kell állítania - mondta a politikus.

A múlt év utolsó napján jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára emlékművet állítanak Budapesten, a Szabadság téren. A határozat szerint a kormány társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy 2014. március 19-re elkészüljön a megszállásra emlékeztető alkotás. Az emlékmű megvalósítását nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították.

Az MSZP, az Együtt-PM és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) kifogásolta az emlékmű felállításáról szóló kormányzati döntést. A Jobbik egyetért az emlékműállítással, de áthelyeztetné a Szabadság téren lévő szovjet emlékművet.

A Kormányzati Információs Központ egy héttel ezelőtt azt közölte: a kabinet minden magyar áldozat előtt lerója kegyeletét a Magyarország tragikus német megszállására emlékeztető alkotás állításával és a holokauszt 70. évfordulójára szervezett emlékévvel.

 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a galamuscsoport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!